utazzitthon.hu
Keresés…

Fogadalmi templom

Mohács

A Csatatéri Emléktemplom vagy más néven Fogadalmi templom építése páratlan nemzeti összefogással valósult meg. A kezdeményezők célja egy, a mohácsi csata hőseinek méltó emléket állító nemzeti emlékhely létesítése volt. Ennek tudható be, hogy az épület alapjaiban háromezer magyar község, ötvenkét város és huszonöt megyeháza udvarából felvett egy-egy kg-os emlékföld-csomagokat helyeztek el, jelezve ezzel nemzetünk összefogását. A bizánci stílusú katolikus templom építése 1929-ben kezdődött el.

Árkay Aladár (1868-1932) és Bertalan (1901-1975) mérnöki tehetségét dicséri az ország első betonhéjazatú építménye. Az íves oldalfalakat Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959) művészi munkái, a középkori székesegyházakra emlékeztető - szenteket ábrázoló - impozáns üvegablakai díszítik. A kupola nonfiguratív ábrákkal teli ablakai 1984-ben Michael Gaussling német üvegművész munkája nyomán készültek.

A templomban a régi a néphagyomány szerint egy, a XVI. századból származó Madonna-szobrot, az ún. Mohácsi Boldogasszony szobrát őrzik. Árkayné Sztehlo Lili tervei alapján 1952 és 1956 között készültek el Kolbe Mihály (1907-1990) mohácsi festőművész kivitelezésében a templombelső legnagyobb művészi értékei közé tartozó mozaikképek.

Az épület jelenlegi állapotában is szemet gyönyörködtető, nemcsak Mohács, hanem egy kicsit nemzetünk jelképe is lett. 1989 óta műemlék. (Szökőcs Béla)

 


 

Elérhetőség

Cím
Mohács, Széchenyi tér 3. Térkép
Telefon
69/303-279
Weboldal
Élő hagyományok Dél-Dunántúl

Utoljára frissítve: 2009. 11. 16.

Nyitvatartás

szezonban hétfőtől péntekig naponta 9-12-ig, és 13-16 óráig.
A fenti időtartamokon kívül előzetes egyeztetés alapján látogatható

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Fogadalmi templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek