utazzitthon.hu
Keresés…

Református Templom

A templom ünnepélyes átadására 1909. szeptember 11-én került sor. Ekkor vált anyaegyházzá az akkor még 800 főt számláló mezőhegyesi reformátusság, de már 1884-től vezettek anyakönyvet a reformátusok. A templomot a M.Kir. Földművelésügyi kormányzat és a Mezőhegyesi Ménesparancsnokság építtette és működtetésének anyagi feltételeit is biztosította, 1948-ig. A település templomai közül a református templom a legnagyobb és tornya is a legmagasabb. A nyugati homlokzati főtorony mellett jobbról és balról egy-egy kisebb torony teszi impozánssá. A templomnak 3 harangja van: egy 84 kg-os, egy 194 kg-os és egy 385 kg-os. A harangok elektromos energiával működnek. Különlegesség, hogy neogótikus stílusban épült, ami nem jellemző a református templomok építészeti stílusára. A templomban 220 ülőhely van. A templom kétszer is felújításra került, először: 1937-ben, majd 2000-ben. Érdekesség, hogy a templom mellett lévő lelkészlakban az 1920-as évek elején József Attila is lakott.

Mezőhegyes

Elérhetőség

Cím
Mezőhegyes, Kossuth utca 5. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 04. 20.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
04/30-10/31: V.: 09:30-10:30

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Református Templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek