utazzitthon.hu
Keresés…

Szlovák tájház

1995 nyarán egy már használaton kívül álló lakóházban, a Deák Ferenc utcában avatták fel a mátraszentimrei tájházat, melynek előkészítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett id. Zakupszky László, a falu első tanítója.

Mátraszentimre

A település első díszpolgára már évtizedekkel ezelőtt elkezdte azt a gyűjtőmunkát, melynek eredményét élvezhetik a látogatók a tájházban. Emellett az ő nevéhez fűződik a Mátraszentimréről első ízben megjelent ismertető füzet összeállítása. A tájház anyagának összegyűjtésében a falu lakói is segítettek.

A tájházban kiállított népviseleti ruha több generáción keresztül öröklődött Mátraszentimre asszonyai között. A tájházban a hagyományos tisztaszoba berendezéseit láthatjuk, a század eleji használati eszközök mellett. Külön teremben látható Zakupszky László gyűjteményének egy része, ásványok, kőzetek, az általa írt cikkek.

A kertben kis szénégető boksát is találunk kerti szerszámokkal együtt. A település első lakói üvegfúvással keresték kenyerüket, s akit érdekel ez, még ma is talál szénégető boksákat a Mátrában. A szénégetés során a faszenet a boksában a fa tökéletes elégetésével nyerik.
A tervek szerint hamarosan eredeti üveghutát láthatnak majd a kirándulók a három patak - Hutahelyi, Gedeon, Nárád - összefolyásánál, korabeli helyén. Ennek első lépéseként 2001 nyarán helyezte el az önkormányzat azt az ismertető táblát, mely bemutatja a mátraszentimrei üveghuta történetét. Ezen a táblán látható az az eredeti erdei üvegcsűr rajza is, melynek hiteles mását szeretnék a későbbiekben felépíteni.

Elérhetőség

Cím
Mátraszentimre, Deák Ferenc utca 23. Térkép

Utoljára frissítve: 2017. 01. 06.

Nyitvatartás

szombat, vasárnap:: 10.00 - 14.00

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szlovák tájház kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Mátraszentimre
1 szálláshely ebben a városban