utazzitthon.hu
Keresés…

Textiltörténeti Múzeum

Július óta textilipari múzeuma van Kőszegnek. Összegyűjtötték a Latex megmaradt emlékeit, s ezek hetente kétszer megtekinthetők. A fonó-, szövő- és nemezelőgépek alkatrészei és a késztermékek bútorszövetek, terítők is sorakoznak a vitrinekben, egy régi fonalas ládában csévéken fonalak.

Kőszeg

A falakon nagy posztereken az egykori gyárak. Úgy, ahogyan az Tamás Béla gyártmányfejlesztő főmérnöknek a 80-as években a Latexről  írt  könyvében látható a  gyáregységekről, a technológiai folyamatokról. Emberek dolgoznak  a gépeknél.
2009-ben az önkormányzat összehívta a civil szervezetek képviselőit azért, hogy Kőszeg még fel nem tárt értékeinek, hagyományainak, kulturális örökségének a feltárásában segítsenek. Az ötletgazda a 74 éves P. Burus Gyula, a hajdani Latex Vállalat kőszegi bútorszövetgyárának termelési osztályvezetője, fődiszpécsere volt. Nemrégiben aztán úgy alakult, hogy Gergye Péter, az ipari park ügyvezetője kezdeményezésére az egyik áruház úgy épül meg, hogy lesz egy kis textiltörténeti múzeum is.
Tárgygyűjtést szerveztek, s ma ott van az áruház egyik oldalán a kőszegi posztógyári emlékhely, mögötte az 50 négyzetméteres ipartörténeti múzeum. Látogatása ingyenes. A posztógyári és a bútorszövetgyári nyugdíjas klub tagjai felváltva várják a látogatókat csütörtökönként 14-16 óra, szombatonként 9-12 óra között.

Elérhetőség

Weboldal
turizmus.com

Utoljára frissítve: 2011. 10. 19.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Textiltörténeti Múzeum kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Kőszeg
2 szálláshely ebben a városban