utazzitthon.hu
Keresés…

Pajkos-Szabó-féle szélmalom

Kiskunfélegyháza
Az egykori börtönudvaron álló népi műemlék szélmalom az ország az egyetlen megmaradt alföldi alulhajtós szélmalma, mellette faragott útmenti keresztek is láthatók. Félegyházán a város határában 1850 körül még 62 szélmalomról szól a feljegyzés. A szélmalmok a XIX. században élték fénykorukat. A gőzmalom megjelenésével a szélmalom felett eljárt az idő. A régi malmok közül néhány tulajdonos örökségül hagyta fiára a malmát. Ilyen volt Pajkos- Szabó József, akinek malma a Kismindszenti út mellett állt, melyet Fábián János épített fel. A malomnak az évtizedek során szántalan tulajdonosa volt. A szélmalom Pajkos- Szabó István tulajdona volt 1941-ig. Ekkor a Magyar Történeti Múzeum megvásárolta 1000 forintért. Az 1950-es évekig még működött a malom, igen nehéz és rossz körülmények között. Állaga egyre romlott. 1950-ben Mezősi Károly javaslatot terjesztett a Nemzeti Múzeum elé, hogy a szélmalmot mentsék meg és telepítsék be Félegyházára. A szélmalmot 1961. augusztus 10-én hozták be a Kiskun Múzeum udvarába. Szétbontották a falazatát, szétszedték az őrlőjáratot, a hajtószerkezetet és minden faanyagot tartósítószerrel kezeltek, mielőtt ismét összerakták. A mentési és áttelepítési munkákban nagy szerepe volt Varga László építészmérnöknek és Lükő Gábor (1909-2001) múzeumigazgatónak.

Elérhetőség

Cím
Kiskunfélegyháza, dr. holló lajos utca 9 Térkép
Telefon
+3676461468
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 09. 09.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Pajkos-Szabó-féle szélmalom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek