utazzitthon.hu
Keresés…

Festetics-major

Keszthely

1820 körül emelték klasszicista stílusban. Különösen híressé vált a Festeticsek fenéki ménese. Az Újmajorban született 1828-ban Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia.
Édesapja ez idő tájt a Festetics-uradalom tiszttartója volt. Szülőházára 1909-ben került emléktábla. Itt nyitották meg a Szendrey-házat.

A Keszthelyhez közeli kétszintes kiskastélyban fogadó- és információs központot alakítanak ki, és ebben az épületben kap helyet a lovas múzeum, ahol a Festetics-ménes és a magyarországi lótenyésztés történetét mutatják be. Újjáépítik a kovácsműhelyt és a kocsiszínt, fedett lovardát üzemeltetnek majd, a turisták számára lovaglást, sétakocsikázást szerveznek, ám a távlati tervek között egy lóversenypálya megépítése is szerepel - tudatta az igazgató.

Az 50 hektáros majorság az 1700-as évek második felétől a II. világháború kitöréséig élte fénykorát. A 18. században a császári ház itt tenyésztett lipicai lovakat a bécsi Spanyol Lovasiskola számára. Az uradalom területén található klasszicista stílusú épületeket 1820 körül a Festetics család építtette, ez idő tájt vált híressé a Festeticsek ménese is: a lóversenyre tenyésztett angol telivérek Európa valamennyi lóversenypályáján jó eredménnyel futottak. A további tenyésztett lófajtákról a Festecsics kastélyban kaphatunk útmutatást.

 

 



Elérhetőség

Cím
Keszthely, Szendrey-telep Térkép

Utoljára frissítve: 2010. 11. 05.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Festetics-major kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Képek forrása: Méhes László

Szállások — Keszthely
7 szálláshely ebben a városban