utazzitthon.hu
Keresés…

Sabar-hegyi templomrom

A Sabar-hegyi templomrom egy XIII. századi templomrom Káptalantóti határában. A romot Káptalantótitól keletre, a 217 méter magas Sabar-hegy északi lejtőjének alján találjuk, a földút északi oldalán. Az útról nyáron nem látható a növényzettől. A templomrom rövid története A XIII. századi templomrom mind a romanika, mind a gótika stílusjegyeit magán hordozza. Egyenes szentélyzáródású, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmaradt, állapota elhanyagolt. Az 1300-as évek elejétől az oklevelek két települést említenek Tóti név alatt, az egyik Alsótóti, a másik Felsőtóti. A Sabar-hegyi rom valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja lehetett. A középkorban három templom állt a környéken, az egyik a ma is működő templom helyén, egy másik az egykori Bács falu temploma volt, a harmadik pedig a Sabar-hegyi, Felsőtóti rom a mai falutól keletre. Felsőtótit 1600-ban említik utoljára, a török korban pusztult el. Feltehetően a templomot is ekkoriban hagyták el. A török portyázások elmúltával csak Alsótóti temploma épült újra, Bács falu az idők során Káptalantóti részévé vált, Felsőtóti pedig elnéptelenedett.

A Sabar-hegyi templomrom egy XIII. századi templomrom Káptalantóti határában.
A romot Káptalantótitól keletre, a 217 méter magas Sabar-hegy északi lejtőjének alján találjuk, a földút északi oldalán. Az útról nyáron nem látható a növényzettől.
A templomrom rövid története
A XIII. századi templomrom mind a romantika, mind a gótika stílusjegyeit magán hordozza. Egyenes szentélyzáródású, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmaradt, állapota elhanyagolt. Az 1300-as évek elejétől az oklevelek két települést említenek Tóti név alatt, az egyik Alsótóti, a másik Felsőtóti. A Sabar-hegyi rom valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja lehetett. A középkorban három templom állt a környéken, az egyik a ma is működő templom helyén, egy másik az egykori Bács falu temploma volt, a harmadik pedig a Sabar-hegyi, Felsőtóti rom a mai falutól keletre. Felsőtótit 1600-ban említik utoljára, a török korban pusztult el. Feltehetően a templomot is ekkoriban hagyták el. A török portyázások elmúltával csak Alsótóti temploma épült újra, Bács falu az idők során Káptalantóti részévé vált, Felsőtóti pedig elnéptelenedett.

Elérhetőség

Cím
Káptalantóti Térkép
Telefon
+3687471125
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 09. 01.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Sabar-hegyi templomrom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek