utazzitthon.hu
Keresés…

Nagyboldogasszony Székesegyház

Kaposvár

A Kossuth tér kétségtelenül legimpozánsabb épülete a Nagyboldogasszony Székesegyház. Helyén már 1702-ben is templom állt, egy aprócska fatemplom, ám a sok vihar megélt épületnek az állaga annyira leromlott, hogy le kellett bontani. A második templom az 1700-as évek közepén készült el, de ez is hamarosan kicsinek bizonyult a város megnövekedett lakosságához.

A mai neoromán épületet 1886. szeptemberében szentelték fel. Legrégebbi szobra egy barokk korból származó Madonna, de nevesművészek keze munkáját dicsérik az oltárok, a carrarai márványból készült szenteltvíztartók, a templom szobrai és színes üvegablakai is. A főoltár mögött lévő ablakok balról jobbra haladva Szent Lászlót, Nagyboldogasszonyt és Szent István magyar királyt ábrázolják. A szenteltvíztartók karrarai márványból készültek Brandceisz János tervei szerint 1936-ban. A mélyedéseket ízléses, finom, lapos domborművek díszítik.

Külön említést érdemel a székesegyház déli oldalát díszítő Szent István kút, Bory Jenő alkotása, valamint a főbejárat mellett álló rokokó Mária oszlop, továbbá a templom előtt látható Nepomuki Szent János szobor, amely a város második legrégebbi szobra (1742-ben faragták, a város védőszentjéről). A templom tornyában négy harang lakik. Közülük a legnagyobb az 1434 kilogramm súlyú, amelyet a Nagyboldogasszonyról neveztek el.

A székesegyház mellett áll a plébánia klasszicista stílusú épülete, amely a templommal egyidejűleg készült.


 

 

Elérhetőség

Cím
Kaposvár, Kossuth tér 3. Térkép
Telefon
82/318-915
Weboldal
Tourinform Kaposvár, szekesegyhaz-kaposvar.hu

Utoljára frissítve: 2017. 01. 10.

Nyitvatartás

telefonos egyeztetés szükséges

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Nagyboldogasszony Székesegyház kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Kaposvár
1 szálláshely ebben a városban