Népművészeti Tájház

Gábor Lajos 1952-ben hagyta a városra a mai múzeum épületét (Kalocsa, Tompa M. u. 5-7.) Akkoriban a szomszédos épületekben a kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet készítette népművészeti termékeit. A rendszerváltás után, a Háziipar megszűntével a Kalocsa-Korona Tours Utazási Iroda felvásárolta a múzeum melletti épületeket és kialakított egy folklórpresszót és egy bemutatótermet is.

Maga a tájház az ún. "partos ház"-ak közé tartozik. Dombra építették a lakóépületet, mely a Duna közelségéből adódó esetleges árvíz esetén védve volt. Vályogból készült, így télen tartotta a meleget, nyáron pedig hűvöst adott. A tetőt náddal fedték; a kéményen kereszt hirdette lakosainak vallásosságát.

Az ilyen jellegű parasztházak általában 3-4 szobásak voltak. Az ún. tiszta szobát a család csak ünnepnapokon használta, vagy ha messziről jött vendég érkezett. Falait az asszonyok szabad kézzel pingálták: az erdők, a mezők és a képzelet virágaival.

A második helyiség a konyha volt. Érdekessége a nyitott kémény, ahol télen kolbászt füstöltek. A meleget a kemence szolgáltatta: ebben sütötték az asszonyok a kenyeret is.

A következő szoba a lakószoba, a család mindennapjainak színhelye. Egyszerre több generáció is együtt élt ebben a szobában: nemcsak a szülők és a gyerekek, hanem sokszor a nagyszülők is. Természetesen nem hiányozhattak a falakról a szent képek sem: a család katolikus hitének jelképei.

Az utolsó szoba korábban kamra volt, ahol most egy kis kiállítás keretében követhetjük nyomon a kalocsai népművészet fejlődését. Hiszen a kalocsai hímzés nem volt mindig ilyen színes. Korábban fehéren fehéret hímeztek, majd később jött hozzá a fekete, piros és a kék szín. Ezeket a színeket akkor még növényekből nyerték. Később, úgy a harmincas évek végétől vált sokszínűvé a kalocsai hímzésvilág.