Jászberényi Strand- és Termálfürdő
A Jászberényi Termálfürdő egész évben, a kültéri rész pedig nyáron várja vendégeit. A korszerű szolgáltatásokat nyújtó fürdőben többféle kedvezmény is igénybe vehető. A termálfürdő vize a reumatikus megbetegedések kezelésére javallott.
Jászberényi Strand- és Termálfürdő
A török kupolás fürdő 1964-ben nyitotta meg kapuit. A Jászberény központjában található strandfürdő az év minden szakaszában várja a látogatókat. Számos kedvezményt vehetnek igénybe a családosok és a nagycsaládosok, illetve a 16 óra után érkező vendégek.
Szolgáltatások
A termálfürdőben két melegvizes körmedence, szauna és gőzkamra szolgálja a kikapcsolódni és pihenni érkező vendégek igényeit. A gyógyulni vágyókat pedig víz alatti gyógytorna, orvosi gyógymasszázs, víz alatti sugármasszázs (tangentor), valamint iszapkezelés várja.
A szabadtéri strand minden évben május 1-jén nyílik meg a látogatók előtt. Itt négy medence található, melyeket az utóbbi időben újítottak fel. Mindegyik feszített víztükörrel és vízforgatóval rendelkezik.
Termálvíz
A fürdő 800 méter mélyről érkező termálvize főként reumatikus megbetegedésekre ajánlott. A fürdő TB által támogatott gyógyszolgáltatásokat is nyújt, illetve egészségpénztári elfogadóhely.
Elérhetőség
- Cím
- Jászberény, Hatvani út 5. Térkép
- Telefon
- 0657/412-108 0630/942-1043
- jb.termalfurdo@invitel.hu
- Weboldal
- vvzrt.hu
Utoljára frissítve: 2017. 06. 09.
Nyitvatartás
Strandfürdő
Hétfő-péntek: 08:00-18:00
Szombat, vasárnap: 09:00-18:00
Reggeli úszás, bérlettel vagy belépővel: 06:00-08:00
Termálfürdő
Hétfő: 10:00-18:00
Kedd, csütörtök: 08:00-22:00
Szerda, péntek: 08:00-18:00
Szombat: 09:00-21:00
Vasárnap: 09:00-18:00
A jegykiadás zárás előtt 1 órával, a fürdési lehetőség zárás előtt 30 perccel fejeződik be.
Jegyárak
Felnőtt belépő 1 100 Ft
Diák, nyugdíjas belépő 800 Ft
Felnőtt jegy 16:00 után 700 Ft
Diák, nyugdíjas jegy 16:00 után 550 Ft
Úszójegy (06:00-08:00) 550 Ft
Kombinált jegy (strand + termál) 1 800 Ft
Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek) 3 400 Ft
Minden további gyermek 500 Ft
TB-beutaltak részére kedvezményes strandbelépő 550 Ft
Termálfürdő
Felnőtt belépő 1 000 Ft
Diák, nyugdíjas belépő 700 Ft
Szauna belépő 600 Ft
Utalvány
A fürdőbelépő ajándékutalvány formájában is megvásárolható. Részletesebb információk a fürdő pénztárában.
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek