utazzitthon.hu
Keresés…

Honvéd-sírok

Isaszeg

Ezen a helyen ütközött meg Klapka serege először az osztrákokkal. Itt alakították ki az egyik sebkötöző helyet. A terület ádáz küzdelem színtere volt, melyben részt vett a lengyel légió is. Ide temették az ismeretlen nevű lengyel kapitányt és egy magyar huszárfőtisztet, Harsányi Bálintot (Ő hozta haza Galíciából a Lenkey-huszárokat).

Több száz honvéd nyugszik itt, kb. 70 fejfát állítottak, de az osztrák csendőrség 40 évig senkit sem engedett a sírok közelébe, így a fakeresztek elkorhadtak, rajtuk olvashatatlanná váltak a hősök nevei. Turai György helybeli kovácsmester (1900-ban) a lengyel kapitány sírjára korabeli kardból szalagot kovácsolt (1947-ben a múzeum begyűjtötte).

1902-ben a Vasutas Dalárda, az Acélhang, majd 1972-ben a Múzeumbarátok vezetésével Isaszeg lakossága emelt síremléket gránitkőből a Magyar Lengyel Történelmi napok alkalmával. Ezen a területen hat síremlék található (az alsó és a felső részen). Koltóról, a Rákóczi-somfáról hozott somfacsemeték, közöttük zöldellve, jelképezik az összetartozást.

Megközelítés:
Isaszeg településtől délre a Sápi úton, majd a Katonapallagon találjuk a honvédsírokat.


Elérhetőség

Utoljára frissítve: 2010. 03. 08.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Honvéd-sírok kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Képek forrása: www.parkerdo.hu