Szent Euszták Római Katolikus Templom
A templomot 1779-ben emelték kőből és fából, majd 1828-ban barokk ízlésben átépítették. Itt van a világ egyetlen porcelánablaka, értéke felbecsülhetetlen. A templom berendezései közül kiemelkedik az 1935-ben készült porcelánablak, melyet Csapvári Csapek Károly készített a porcelángyárban. Eredetileg két példány készült, s amikor a II. világháborúban az először beépített ablak elpusztult, az addig kiállításokon szereplő másodikat építették be. Az ablak Szent Erzsébetet ábrázolja, II. András király leányát, aki egy kenyeret tart a kezében annak jeléül, hogy a szegények gyámolítója volt, mivel férje halála után szétosztotta köztük vagyonát.

Elérhetőség
- Cím
- Herend, Kossuth 38. Térkép
- Telefon
- +36-20/504-1782
- robiatya@gmail.com
- Weboldal
- itthon.hu
Utoljára frissítve: 2021. 11. 02.
Nyitvatartás
01/01-12/31
Jegyárak
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek