utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Mihály-templom (Hegykő)

Jellege: háromhajós, egytornyos, újromán épület. Tornyában három harang (Szent Anna, Szent Mihály tiszteletére és a lélekharang) lakik.

Hegykő

Berendezése részben 1901-ből, részben 1908-ból való. A régi templomból három szobor maradt meg: egy barokk angyal, valamint a népies barokk stílusú Madonna és az Ég királynője. Nagy értéket képvisel a templom 15. századi kelyhe.

A templom belső kifestése Prokop Péter pap-festőművész nevéhez fűződik. Öt freskója 1956-ban készült el. A szentély közepén Szent Mihály arkangyalt festette meg, aki legyőzi a Sátánt. A szentély bal oldalán a Megtestesülés titkát foglalta egy kompozícióba: az Angyali üdvözletet, Jézus születését és az Utolsó vacsorát. A szentély jobb oldalán kapott helyet a Megváltás titka: a Keresztre feszítés, Ádám és Éva bűnbeesése a gonoszságot jelképező kígyóval és a kivont kardú angyallal, majd a Feltámadás, végül pedig az Egyház születése témájával. A bal oldali mellékoltár fölött a Világ királynője látható, amint széttapossa a kígyó fejét, alatta hegykői falurészlet jelenik meg. A jobboldali mellékoltár fölé az Irgalmas Jézus került. A stációképek szintén az ő alkotásai (1976). A főoltár a soproni Mechle-műhelyben készült. Központi helyét Szent Mihály szobra foglalja el, a mellékszobrok Szent Istvánt és Szent László királyt ábrázolják. A mellékoltárokat 1908-ban a soproni Abperl Gusztáv faragta. A jobb oldali főszobra a lourdes-i Szűz Mária, mellékszobrai Szent Joachim és Szent Anna. A bal oldali mellékoltárt Jézus Szíve tiszteletére emelték, Szent József és Szent Imre mellékszobraival. A szószék fertőrákosi kőből készült. A márvány keresztelőkút bronz rátétjén a Szentlélek jelenik meg galamb formájában. A templom színes ólomüveg-ablakai a magyar szenteket és boldogokat ábrázolják. Alkotójuk Árkayné Sztehló Lili (1958). A szentély két üvegablakáról a település két fogadott ünnepének a szentje, Szent Vendel és Szent Sebestyén tekint le. A hajó bal oldalán (elölről nézve) a következő szentek láthatók: Gizella, István, László, Erzsébet és Assziszi Szent Klára, Szent Ferenc. Jobb oldalt Szent Margit, Imre, Gellért, Kinga, Boldog Csáki Mór és Szent Erzsébet kapott helyett. 

Elérhetőség

Cím
Hegykő, Kossuth Lajos u. 27. Térkép
Telefon
+36-99/376-946

Utoljára frissítve: 2017. 06. 26.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Mihály-templom (Hegykő) kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek