Görög Katolikus Székesegyház
Görög Katolikus Székesegyház
1338-ban már állt a község temploma. Az 1616-ban letelepített görögkeletiek két templomot építettek. Ezek fából készültek. A XVIII. század elejére megerősödött a rácok görög katolikus egyháza és sor került időtálló építkezésre. Ekkor épült fel a hatalmas 30x11 m-es, 24 m magas tornyú egyhajós, barokk stílusú templom. A torony valószínűleg gyenge anyagból készült, mert 1784-ben sarkadi sóderrel kellett megerősíteni.
1791-ben tojással kevert tokaji tiszahomok felhasználását rendelték el "a toronynak nagyobb erősségére". Végül 1857-ben 5 ölnyi részt levettek a toronyból, mert a szélvész állandóan ledöntötte.
Az egyhajós barokkupolás, körkarzatos templom pár év múlva jelentősen változott. Az 1868-as országos zsinat után, 1876-ig romantikus stílusban átépítették, nagyobbították. Kétoldali toldással háromhajós bazilika lett. A szentéllyel szemben és kétoldalt karzatot alakítottak ki.
A püspöki székesegyház mérete 38x42 méteres lett, tornya pedig 48 méter magas. A székesegyház művészetileg legértékesebb része a mintegy 200 éves, 54 képből álló ikonosztázion.
A templom hatalmas udvara fontos szerepet tölt be ma is a legnagyobb egyházi ünnepek alkalmával.
Elérhetőség
- Cím
- Hajdúdorog, Tokaji utca 2. Térkép
- Telefon
- 52/389-775
- Weboldal
- eszakalfoldi.hu
Utoljára frissítve: 2009. 11. 16.
Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek