utazzitthon.hu
Keresés…

Nagykeszi templomrom

Az egykori Nagykeszi puszta helyét csak Árpád-kori templomának romja jelzi, amely a 12-13. században épülhetett.

Gyepükaján

A templom megközelítően kör alakú kerítőfalának nyomai ma is jól kivehetők. Átmérője kb. 30 m.  Írott nyom csak később és közvetve utal a falura: egy 1346-ban kelt birtokleírás Szent Péter apostol tiszteletére emelt egyházat említ szentkirálykeresztúri határában. Nem tudhatjuk, hogy ez azonos-e az itt bemutatott templommaradvánnyal, de ennél többet a szakkönyvekben sem találunk.

A ritkás ligeterdőben zöldellő tisztás közepén messziről látható, hófehér mészkőből rakott, magas torony áll. A hozzá csatlakozó, keletelt hajó közepéből jókora fák nőttek ki, az elmúlás és az élet szimbólumaként. Az épület szerkezete csupán annyiban tér el a 12–13. században szokványos falusi plébániatemplomokétól, hogy négyszögletes, lőréses tornya nem a hossztengelyben, hanem attól északra helyezkedik el. Tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrés-ablakokkal látták el.  Védelmi jellegre mutat az is, hogy a hajó és a torony közötti átjárás a földszinten hiányzik.  Földszintjén egy boltváll csekély maradéka látható, az emeletre – amelynek szintjét az üres gerendafészkek jelzik – minden bizonnyal a karzat felől lehetett átjutni a hajóból.

Elérhetőség

Telefon
+36204176346

Utoljára frissítve: 2022. 05. 10.

Nyitvatartás

H: zárva K-P: 9:00 – 17:00 Sz: 9:00 – 14:00 V: zárva

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Nagykeszi templomrom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek