utazzitthon.hu
Keresés…

Református templom

XIV. század, gótikus, műemlék

Gacsály
A templom egyik érdekessége, hogy több, jól elkülöníthető építési periódusra bontható. Az első templomépítési ideje a XIV. század eleje, ebből az időből csupán a torony és a hajó nyugati falának északi szakasza maradt meg. A torony hatszintes, főpárkányig emelkedő első három szintje négyzet alaprajzú, feljebb azonban nyolcszög alakúba megy át. A nyugati falban nyílik a csúcsíves záródású kapuzat. Az első templomnak a hajójához kelet felől egyenes záródású szentély kapcsolódott, a hajó és a szentély sarkait pedig átlós irányú támpillérekkel erősítették meg. A XVI. század második felében, a második építési szakaszban a torony és a nyugati hajófal egy részének kivételével- az akkor már romos régi épületet elbontották és a helyén egy új, a korábbinál hosszabb és szélesebb templomot emeltek. A toronyhoz kapcsolódóan új hajót építettek, melynek keleti végéhez, egy diadalívvel elválasztott, gótikus boltozattal ellátott szentélyt toldottak. A szentély, valamint a hajó nyugati sarkait támpillérekkel erősítették meg. A szentély északi oldalához egy négyzet alaprajzú sekrestyét építettek.

Elérhetőség

Cím
Gacsály, Petőfi Sándor utca 25. Térkép
Telefon
+3644341442
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 06. 22.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben

Jegyárak

nincs

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Református templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek