utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Mária Magdolna Római Katolikus Prépostsági Templom

Egykori prépostsági templom. A homlokzat különleges dísze a második szint három oromzatos ablaka. Az ívek hurokcsomóval, ún. Herkules csomóval összekapcsolt oszlopokon nyugszik. A háromhajós templom gótikus boltozata a 14. század második feléből való. Barokk orgonáját 1745-ben állították fel.

Felsőörs
A Balaton-felvidék legszebb román stílusú falusi temploma a község közepén áll. A XIII. század elején épült lila-vörös kőből, és ez az Árpád-kori, román stílus ma is felismerhető az épületen. A bejáratot kétoldalt pillérek, figurális faragású, korabeli oszlopok díszítik. Az oromzat felett fűrészfogas párkány fut, felette három félköríves, egymástól kettős Herkules-csomóval elválasztott ablak. A Herkules-csomók - melyek hazánkban ezen kívül Pannonhalmán fordulnak elő - bizonyítják a templom ősiségét; e csomók a démonok elleni védekezést szolgálták. A kórusfeljárat alatti fülkés sír felett találjuk a legértékesebb faragott követ, egy sírzárókövet, melynek rajza kereszt és liliom. Valószínűleg a kegyúr sírköve volt. A templom háromhajós; lenyűgöző a főhajó harmonikus szépsége, a vörös kőből készült diadalív a fehér pillérekkel és falakkal. A berendezés a XVIII. századból való: a szép paraszt barokk szószék és a szentélyben található díszes préposti stallum (ülőhely) két csavart oszloppal és Szent Mártont ábrázoló képpel, valamint a paraszt barokk főoltár. A diadalív tetején helyezték el a Batthyány-címert, mivel ez a család volt a község kegyura. A katolikus prépostsági templomot 1736-ban Padányi Bíró Márton, a későbbi híres veszprémi püspök restauráltatta, és utána azt írta a kegyúrhoz intézett levelében: "Dunán innen nagy darab földön nincsen oly módos, oly ékes, rendes templom, mint ez". A kóruson megtekinthető az 1745-ben felállított barokk orgona. Július közepétől csütörtökönként orgonakoncertet rendeznek a templomban.

Elérhetőség

Cím
Felsőörs, Dózsa tér 3. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 03. 30.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Nyitva kérés szerint:
Mise nyáron: szerda 17:00 óra és vasárnap: 11:30 óra
Mise télen: szerda: 18 óra

Jegyárak

-

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Mária Magdolna Római Katolikus Prépostsági Templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek