utazzitthon.hu
Keresés…

Edelény-borsodi Református Templom

Későbarokk stílusban épült 1789-97 között Göhm András tervei szerint. 1809-11 között Csatlós János, szendrői kőműves a főhomlokzat elé építette a tornyot, amely háromszintes, párkányokkal és lizénákkal tagolva, barokk bádog sisakkal fedve készült. Az egykor önálló Borsod község a megye névadó települése volt. A templom mellett, attól északra áll a honfoglaláskori borsodi földvár, melyet az 1241. évi muhi csata után a tatárok elfoglaltak és feldúltak. A földvár dombján, de a sáncon kívül, attól délre áll a templom. Az egyhajós épülethez egyenes záródású, sarkain lekerekített szentély kapcsolódik. A templom famennyezete egykorú az építéssel, s száz táblából áll, azokat Hubay Sándor asztalosmester készítette. Kékre és rózsaszínre festett medaillon díszítésű táblák váltják egymást. Középen négy táblányi plasztikus díszű, hangsúlyozott középtábla „koporsó”. A két tájképes mellvédű karzat, valamint a faragott és festett szószék kvalitásosabb munka.

Edelény

Elérhetőség

Cím
Edelény, Borsodi út Térkép
Telefon
+3648341619
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 05. 20.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Jegyárak

Nincs

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Edelény-borsodi Református Templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek