utazzitthon.hu
Keresés…

Madárdal tanösvény

Helyi kezdeményezésre 2010-ben létesült a madárdal tanösvény, amely elsősorban a Dinnyési-fertő természeti értékeinek terepi bemutatására szolgál. A Dinnyésről induló, 3 km hosszú körút bejárásával az érdeklődők megismerkedhetnek a rendkívül gazdag madárvilággal, továbbá a vízi élőlények különböző képviselőivel. Az ösvény mentén elhelyezett táblák a szöveges magyarázatok mellett festmények formájában tárják elénk a nádas és a környező térség egy-egy ,,életképét". <br> A Madárdal tanösvény 15 km hosszú bemutató útvonala három részből áll:<br> Müller István túra (3 km): a terepi körútról nyári ludak, nagy kócsagok életébe tekinthetünk be. A túra elnevezése a Dinnyési-fertőn közel ötven évig dolgozó természetvédelmi őrnek állít emléket. Szikes túra (4 km): a terepi séta elvezet az elzamajori Pelikán-ház Erdei Iskola Geológiai Kőparkjához, és kapcsolódik a seregélyesi Háromág tanösvénybokorhoz. A vízparton többek között kékbegy, piroslábú cankó és bíbic költ. Az útvonalon kerékpárral vagy lovaskocsival is végigmehetünk. <br> Tóparti túra (8 km): a Velencei-tó partján halad és a Gárdonyi Géza Emlékháznál végződik a kerékpárral is járható útvonal. A tó nádfoltokkal borított nagy tisztásain és a nádszegélyekben még ma is sok hal él. Leghíresebbek az őshonos ragadozó halak. Harcsa, süllő, csuka és balin tizedeli a kisebb halrajokat.

Dinnyés
Helyi kezdeményezésre 2010-ben létesült a madárdal tanösvény, amely elsősorban a Dinnyési-fertő természeti értékeinek terepi bemutatására szolgál. A Dinnyésről induló, 3 km hosszú körút bejárásával az érdeklődők megismerkedhetnek a rendkívül gazdag madárvilággal, továbbá a vízi élőlények különböző képviselőivel. Az ösvény mentén elhelyezett táblák a szöveges magyarázatok mellett festmények formájában tárják elénk a nádas és a környező térség egy-egy ,,életképét".
A Madárdal tanösvény 15 km hosszú bemutató útvonala három részből áll:
Müller István túra (3 km): a terepi körútról nyári ludak, nagy kócsagok életébe tekinthetünk be. A túra elnevezése a Dinnyési-fertőn közel ötven évig dolgozó természetvédelmi őrnek állít emléket. Szikes túra (4 km): a terepi séta elvezet az elzamajori Pelikán-ház Erdei Iskola Geológiai Kőparkjához, és kapcsolódik a seregélyesi Háromág tanösvénybokorhoz. A vízparton többek között kékbegy, piroslábú cankó és bíbic költ. Az útvonalon kerékpárral vagy lovaskocsival is végigmehetünk.
Tóparti túra (8 km): a Velencei-tó partján halad és a Gárdonyi Géza Emlékháznál végződik a kerékpárral is járható útvonal. A tó nádfoltokkal borított nagy tisztásain és a nádszegélyekben még ma is sok hal él. Leghíresebbek az őshonos ragadozó halak. Harcsa, süllő, csuka és balin tizedeli a kisebb halrajokat.

Elérhetőség

Cím
Dinnyés, Gárdonyi Géza u Térkép
Telefon
+36306634630
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 10. 07.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben

Jegyárak

nincs

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Madárdal tanösvény kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek