utazzitthon.hu
Keresés…

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY EMLÉKHELY ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT

A "Legalább álmodj velem" Magyarország egyetlen állandó Csokonai-kiállítása, amely a költő élettörténetébe ágyazva mutatja be életművét. A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai mozgalmas kiállítást tárnak elénk interaktív játékokkal, számítógépes animációkkal.

Csurgó

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA: „Legalább álmodj velem” A kiállítás nehéz feladatra vállalkozik: az életművet mutatja be, a költő élettörténetébe ágyazva. A színhelyek: Debrecen 1795-ig, Pest, Pozsony, Komárom – a vándorlás és a Lilla-szerelem időszaka 1798-ig, Somogy, Csurgó az 1799/1800-as tanévben, s végül ismét Debrecen. Hogy miért nehéz feladat ez egy nemzetközi hírű, korszakalkotó magyar költő esetében? Mert szinte semmi tárgyi emlék nem maradt ránk a kéziratain kívül. Ennek ellenére az alkotók – a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai – élő és élvezetes kiállítást tárnak elénk. Ezt nemcsak a ma már elengedhetetlen  interaktív játékokkal, számítógépes animációkkal érik el. Megépítették a korabeli, egyszerű kis csurgói iskolaszínpad mását is, ahol 1799-ben Csokonai darabjait bemutatták, ma pedig a látogatók adhatják elő stilizált jelemezekben a Karnyóné részleteit, vagy játszhatnak bábokkal a Culturából. Ugyanott televízión részletek láthatók a Dorottya c. komikus eposz filmváltozatából. Kiállításunk jelenleg az egyetlen állandó Csokonai- kiállítás Magyarországon.

Elérhetőség

Cím
Csurgó, 8840 Magyarország Térkép

Utoljára frissítve: 2020. 05. 11.

Nyitvatartás

K-CS: 13.00 – 17.00P: 13.00 – 15.00SZ (előzetes bejelentkezés szükséges): 10.00 – 15.00      Előzetes bejelentkezés munkanapokon 8-tól 16 óráig kérhető.

Jegyárak

Felnőtt belépőjegy 900 Ft
Gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy 450 Ft
Csoportos felnőttjegy: 700 Ft

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY EMLÉKHELY ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek