utazzitthon.hu
Keresés…

Római Katolikus Templom

A bükkösdi templomot 1791-ben Petrovszky Zsigmond építtette testvérével, amely eredetileg fazsindelyes volt. A szóhagyomány szerint az oltár alapzata a pécsi jakabhegyi Pálos-kolostorból való és goricai márvány. Tervezője Buch József, aki Pécs első rajztanára volt. Szobrász, tervez, fest. készítette a templom előtti hídnál álló Szent János és Szent Franciska szobrokat 1800 és 1801 között kés barokk stílusban; valamint a templom homlokzatában lév fülkékben elhelyezett Nepomuki Szent János és Szent Zsigmond szobrokat. Az ő nevéhez fűzdik - az eredetileg a templom eltti téren állt - díszkút is, amely jelenleg a Petrovszky kastély parkjában áll. 1807-ben a templom tetőzete leégett. Özvegy Petrovszky Jánosné a tetőzetet újjáépíttette. A díszes szószék festett képe egy jellegzetes poroszos öltözetű parasztot ábrázol, aki búzát vet. A porosz öltözet utal a német nemzetiségű betelepített lakosságra is, a búzavetés pedig az egyházi ige terjesztésére a hívők körében. Kalotai László a bükkösdi templomról ezt írja: "A Boldogságos Szzanya szentséges nevére és Nepomuki Szent János tiszteletére emelt templomának építését 1792-ben fejezték be, 1796-ban szentelték fel. Plébániája 1788 óta van, anyakönyvet 1789 óta vezet..."

Elérhetőség

Cím
Bükkösd, Kossuth Lajos utca 38. Térkép
Telefon
+3673378562
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2012. 08. 19.

Nyitvatartás

0101-1231

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Római Katolikus Templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek