utazzitthon.hu
Keresés…

Ezüstponty Étterem

A krónikák elmondása szerint 1876-ban épült a jelenlegi vendéglő, akkori funkcióját tekintve, mint Vincellérház. Az 1910-es évektől már mint Bodnár-Kert Vendéglő szerepel a visszaemlékezésekben, amelyet 1936-ban Bayer János vendéglős vásárolt meg, aki a vendéglátó helyiségnek az Aranyfiaskó nevet adta. Az Aranyfiaskó életét megtörte a II. Világháború, majd az államosítással véget ért a Bayer János korszak. A II. világháborút követően is megtartotta az Aranyfiaskó nevet, akkor már államosított formában, amelynek a legsikeresebb évei a Dubovszky családhoz fűződnek. 1966-tól kapta az Ezüstponty nevet, Alberti Béla (alias "Gyuri bácsi") gebines vezetésével. Ebben az időben a Hegyvidék, sőt egész Budapest leghíresebb vendéglőjévé vált, ahogy Béla bácsi fogalmazott, ez volt "az utolsó budai kiskocsma". Az 1990-es évektől egészen 1994-ig sok bérlő adta egymásnak a kilincset több-kevesebb sikerrel. 1994-től elhanyagolt lett és majdnem az enyészetté vált. "Csipkerózsika álmából" Bach János Sebestyén ébresztette fel, amikor 1996-ban megvásárolta. Jelenleg úgy hangulatában, mint minőségében a vendéglő a legszebb időszakára emlékeztet.

Elérhetőség

Cím
Budapest, Németvölgyi út 96. Térkép
Telefon
+3613191632
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2015. 06. 15.

Nyitvatartás

0101-1231

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Ezüstponty Étterem kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Budapest
9 szálláshely ebben a városban