utazzitthon.hu
Keresés…

Angyalok királynéja kegytemplom

A hagyomány szerint 1731-ben Traub János budakesz lakos legény csodás gyógyulása után hálából Mária-képet festetett, majd azt arra a tölgyfára helyezte, amelynek törzsén korábban Mária arca jelent meg neki. A népszerűvé vált zarándokhelyen 1768-ban szentelték fel a trinitáriusok kolostorát, mely az óbudai kiscelli trinitárius kolostorhoz tartozott. A rend feloszlatása után a templom is pusztulásnak indult, csak 1938-1947 között állították helyre. A templom homlokzatán két fülkeszobor és emléktáblák láthatók. Kedvelt kirándulóhely, hiszen mellette található a Makkosi-rét. A templom és a zarándokház jelenleg a domonkos rend kezelésében van, és ma is népszerű búcsújáró hely.

Budakeszi
A hagyomány szerint 1731-ben Traub János budakeszi lakos legény csodás gyógyulása után hálából Mária-képet festetett, majd azt arra a tölgyfára helyezte, amelynek törzsén korábban Mária arca jelent meg neki. A népszerűvé vált zarándokhelyen 1768-ban szentelték fel a trinitáriusok kolostorát, mely az óbudai kiscelli trinitárius kolostorhoz tartozott. A rend feloszlatása után a templom is pusztulásnak indult, csak 1938-1947 között állították helyre. A templom homlokzatán két fülkeszobor és emléktáblák láthatók. Kedvelt kirándulóhely, hiszen mellette található a Makkosi-rét. A templom és a zarándokház jelenleg a domonkos rend kezelésében van, és ma is népszerű búcsújáró hely.

Elérhetőség

Cím
Budakeszi, Makkosi út 163. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 06. 16.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Angyalok királynéja kegytemplom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek