utazzitthon.hu
Keresés…

Rádpuszta

Balatonlelle

A Balaton déli partjának egyik legnagyobb lovas idegenforgalmi központja, a Balatonlelle-Rádpusztai Csárda és Szabadidő Centrum – Lovasudvar Balatonlelle és Balatonszemes között, a 7-es főúttól 3,5 km-re, az autópálya-lehajtótól 3km-re, délre található.

Megközelíthető az M7-es autópályáról a 135-ös számú lehajtón, valamint a 7-es főút 132-es számú kilométer-kövénél lévő körforgalmon, valamint a jó minőségű aszfaltozott bekötőúton keresztül.

1997-ben egy romos épület megvásárlásával indult el az a folyamat, melynek eredményeképpen az alig százötven lelket számláló zsáktelepülés, mára jól felszerelt épületegyüttessé nőtte ki magát.

A 7,5 hektáron elterülő komplexum – a tradicionális magyar ételek, bársonyosan simuló borok, a nemes tenyésztett lovak, az őshonos állatok és az élő cigányzene – mind a régmúlt idők békés hangulatát idézik.

A lovasudvar rövid időn belül a természetbarátok, ló-kedvelők és a gyermekek mekkája lett.

A településen található Árpád-kori romtemplom nyaranta országos hírű koncerteknek ad otthont. Balatonlelle -Rádpuszta a természetkedvelők és nyugalomra vágyók igazi kirándulóhelye.


Szabadidős lehetőségek
Lovaglás, tereplovaglás
Nordic Walking
Kerékpározás-kerékpárkölcsönző a helyszínen
Íjászkodás
Gyalogtúra
Horgászat: Rádpusztától 3 km-re található Irmapusztai horgásztó, kellemes időtöltést biztosít a horgász-sport kedvelőinek.
Fogathajtás elsajátítása

 



Elérhetőség

Cím
Balatonlelle, Rádpuszta Térkép
Weboldal
radpuszta.hu

Utoljára frissítve: 2010. 02. 17.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Rádpuszta kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Képek forrása: www.radpuszta.hu

Szállások — Balatonlelle
4 szálláshely ebben a városban