utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Az építtető Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója. A Jókai körhöz tartozók szerint e kastélyt vette mintául Tímár Mihály kastélyának megrajzolásakor. Az épületbe 1871. január 3-án költözött a Szeretetház. 1872-73-ban szegénynevelői tanfolyam (tanítóképezde) folyt. Kertészképzés az épületben: 1875-1932 között. Balatonfüredi Szőlészeti Felsőnépiskola, Magyar (1945-ig királyi) Szőlészeti és Borászati Szakiskola (1935-1949), Mezőgazdasági Gimnázium (1949-1950) képzései, tanfolyamok (1950-54 között), kétéves mezőgazdasági képzés (1954-2002), szakmunkástanuló képzés, szakközépiskolai képzés, technikus képzés folyt, és folyik ma is az intézményben.

Balatonfüred
Az építtető Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója. A Jókai körhöz tartozók szerint Jókai e kastélyt vette mintául Tímár Mihály kastélyának megrajzolásakor. Az épületbe 1871. január 3-án költözött a Szeretetház (gyermeknevelde), mely 1932-ig működött. 1872-73-ban szegénynevelői tanfolyam (tanítóképezde), majd 1875-1932 között kertészképzés folyt az épületben. A Balatonfüredi Szőlészeti Felsőnépiskola, a Magyar (1945-ig királyi) Szőlészeti és Borászati Szakiskola (1935-1949), a Mezőgazdasági Gimnázium (1949-1950) képzései, tanfolyamok (1950-54 között), kétéves mezőgazdasági képzés (1954-2002), szakmunkástanuló képzés, szakközépiskolai képzés, technikus képzés folyt, és folyik ma is az intézményben.

Elérhetőség

Cím
Balatonfüred, Hősök tere 1. Térkép
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 08. 09.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
iskolaidőben

Jegyárak

nincs

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Balatonfüred
8 szálláshely ebben a városban