utazzitthon.hu
Keresés…

Reformkori séta Balatonfüreden

Balatonfüred

Sétaútvonalunk a Látogatóközpont elől indul, s a Blaha Lujza utcán vezet végig, ahol az épületek történetein túl anekdotákat hallhatnak Blaha Lujzáról, Jókai Mórról, a Posta-házról, valamint az első Anna-bálról, s a hozzá fűződő hagyományokról. A Horváth-ház érintésével átsétálunk az Anna Grand Hotelhez, mely már a reformkor idején is kedvelt szállója és vendéglője volt művészeknek. Az árkádok alatt megtekintjük a Füredi Panteont. A Gyík szobornál a színházi életről, a Kossuth forrásnál Balatonfüred gyógyító vizének legendáiról, valamint az egykori Fürdőház (ma Állami Szívkórház) híres orvosairól és betegeiről mesélünk érdekes történeteket. A Tagore sétányon olyan híres személyiségek szobrait csodáljuk meg, mint Deák Ferenc, Széchenyi István, Kisfaludy Sándor, de itt található a Lantos lány szobra, Blaha Lujza Emlékpadja, a Halász és a Révész szobra, valamint a Rózsakert is. Sétánkat a Látogatóközpontba visszatérve fejezzük be.

A séták időtartama 60 perc.

Min. 5 fő esetén indulnak sétáink.

A szolgáltatás ára diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft, felnőtteknek 990 Ft.

Elérhetőség

Telefon
+36-21-200-2463
Weboldal
furedkult.hu

Utoljára frissítve: 2012. 05. 09.

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Reformkori séta Balatonfüreden kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek

Szállások — Balatonfüred
8 szálláshely ebben a városban