utazzitthon.hu
Keresés…

Szent Ignác kápolna

A jelenlegi, klasszicista stílusú, a tördemici Római úton a házak között található, előkerttel rendelkező kápolnát (45. kép) 1847-50 között építette gr. Eszterházy Károly pápai földesúr a szőlőbirtokosok hozzájárulásával. Felszentelése 1850. július 31-én történt Szent Ignác tiszteletére. A kis templom egyhajós, félkörösen záródó szentéllyel, egyetlen homlokzati - hagyma alakú bádogsisakos - toronnyal rendelkezik. Nyugati homlokzata páros lizénákkal (pillért utánzó vakolatsáv) tagolt, felettük háromszögű timpanonos főpárkány. Az északi oldalon befalazva (48. kép), a déli oldalon üvegezett félköríves, klasszicista ablak található. A korábban szűk kápolnát 1900-ban kibővítették: déli oldalára téglalap alaprajzú sekrestyét építettek hozzá, emeletén oratóriummal. A kibővített kápolna megáldása 1900. július 29-én történt a szomszédos plébánosok és hívek részvételével. A kápolna tatarozása 1986-ban történt a nyaralók és a helybeli hívek hozzájárulásával. Nemcsak a kápolna külsején, de belülről is látszik a gondos felújítás: a nyáron rendszeresen tartott szentmiséken a hívek méltó környezetben vehetnek részt. Szentélyében barokk oltár, a nyugati oldalon levő bejárati rész felett karzat (46. kép) található, amelyet a két padsor közötti folyosó vonalában timpanonos oszlopok tartanak. A kápolnában nyáron rendszeresen tartanak istentiszteletet: 2009-ben június, július és augusztus hónapban minden páros hét szombatján 18 órakor mutattak be szentmisét. A kápolna jelenleg a badacsonytördemici plébánia filiája. Megközelítése: A kápolna Badacsonytördemic és Badacsonylábdihegy főutcáján, a Római úton, az Akác utca és a Kápolna utca között található. A 71-es út felől vagy a badacsonytördemici vasútállomásnál, vagy a badacsonylábdihegyi vasúti megállónál levő sorompónál célszerű felmenni a Római útra. A kápolna környéke beépült, így a község belterületén helyezkedik el. Megközelítése egyszerű autóval, kerékpárral és gyalogosan is.

Badacsonylábdihegy

Elérhetőség

Cím
Badacsonylábdihegy, Római út Térkép
Telefon
+3687531013
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2016. 06. 15.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
előzetes bejelentkezés alapján, vagy szentmise ideje alatt

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Ignác kápolna kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek