utazzitthon.hu
Keresés…

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

A 210 éves Bábolnai Ménesbirtok alapításának története, a tradicionális lótenyésztés története; a század legsikeresebb angol telivér lovának, Imperialnak csontváza, díjai, valamint a vele kapcsolatos eméktárgyak kiállítása; fogatszerszámok.

Bábolna

Talán csak néhány kivételes ménes van világszerte, mely közel két évszázada hűséggel, szakértelemmel és a nemes tradíciók értékeivel ápolja, műveli és fejleszti az arabló tenyésztését.

Bábolna puszta neve egy 1268-as oklevélben bukkan fel először. Az Alföldről Bécsbe hajtott híres magyar szürkemarhát a hosszú út után itt válogatták át utoljára, illetve pihentették, avagy hajtották tovább Regensburg-ig vagy adták el a komáromi és győri mészárosoknak. Ma is őrzi ennek emlékét Bábolna főutcája: a Mészáros út. Később a Szapáry grófok tulajdonába került a birtok, majd 1789-ben II. József a mezőhegyesi ménes vezetőjének - Csekonics Józsefnek - a javaslatára megvásárolta újabb ménesintézet alapítása céljából.

A magyar lótenyésztésnek elkötelezett és jó kapcsolatokkal rendelkező vérteskapitány jó szemmel választotta ki a területe és alapította meg a katonai ménesbirtokot, amely egyben a katonai futárok megállóhelye is volt. A napóleoni hadak győri csata (1809) után felégették a gazdaságot, amely 1810-1820 között újjáépült.

1836-ban került Bábolnára Szíriából a híres Shagya mén, amelynek leszármazottait sok országban igen nagy becsben tartják ma is. Bábolna parancsnokai közül Fadlallah el Hedad Mihály története a legkülönösebb, akit lószeretete 1857-ben hozott a távoli Szíriából Bábolnára, ahol új hazára lelt és később a ménes parancsnoka lett. A ménes egyik későbbi parancsnoka Pettkó-Szandtner Tibor, aki a modern fogathajtás megalapozója, majd a II. Világháború után az egyiptomi királyi ménes vezetője is volt.

A mintegy 268 lóból álló arab ménes alapját 19 tenyészmén és 51 tenyészkanca alkotja. Az arab telivér tenyésztésében kiemelkedő értéket jelentenek a tiszta vérű egyiptomi arab telivérek. A Shagya fajtát az elegancia, harmonikus mozgás, a rendkívüli jó szándék és tanulási képességek mellet a nagy munkabírás és az ideális méretek jellemzik.

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. dióspusztai ménesében közel négy évtizede folyik az angol telivér lovak tenyésztése. A bábolnai versenylovak nem csak Magyarországon, de az európai pályákon is kiváló eredményekkel öregbítették hírnevüket.

Programajánlat

    * Idegenvezetés
    * Lovasprogramok
          o Fogatbemutató, ménfelvezetés
          o Zenés program a fedeles lovardában
    * Lovasturisztikai ajánlat
          o Lovaglás (előzetes bejelentkezés alapján)
          o Kocsizás (előzetes bejelentkezés alapján)

Az árak itt tekinthetők meg.

Elérhetőség

Cím
Bábolna, Mészáros utca 1. Térkép
Telefon
+3634569284
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2012. 07. 21.

Nyitvatartás

minden nap 9-17 óráig

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Bábolna Nemzeti Ménesbirtok kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek