utazzitthon.hu
Keresés…

Helytörténeti Gyűjtemény

A kilencvenes évek elején vetődött fel a településen először, hogy össze kell gyűjteni, és méltó módon el kell helyezni a község múltjára vonatkozó emlékeket. Ez a kezdeményezés akkor több ok miatt nem valósulhatott meg, majd 1996-ban Nagy Gábor egykori önkormányzati képviselő újra felvetette egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásának gondolatát. Saját addigi gyűjteményét is hozzáadva kezdte meg gyűjteni a lakosságtól a község múltjának még fellelhető emlékeit. Az önkormányzat egy szolgálati lakás három helyiségét biztosította számára. Az ünnepélyes megnyitóra 1998. augusztus 20-án került sor. A helytörténeti gyűjteményben a település írásos és tárgyi emlékei, a szövés-fonás eszközei, lakberendezési tárgyak, mindennapi használati eszközök, a paraszti gazdálkodás tárgyi eszközei, a bányászmúlt emlékei stb kerültek elhelyezésre. Jelentős értéket képvisel az 1900-as évek elején a településről készült 180 db jó minőségű fénykép is. Helyhiány miatt nagyon sok anyag nincs kiállítva. A gyűjtést továbbra is folytatjuk, a gyűjtemény anyaga ez által folyamatosan bővül. Méltó helyet a Miklósvári Kastély emeletén kapott 2009-ben.

Alacska

Elérhetőség

Cím
Alacska, Dózsa György út 7. Térkép
Telefon
+3648521165
Weboldal
itthon.hu

Utoljára frissítve: 2012. 06. 28.

Nyitvatartás

0101-1231

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Helytörténeti Gyűjtemény kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Ön üzemelteti ezt a látnivalót? Partnerként maga frissítheti az adatait és képeit: Partner belépés · Jelentkezés partnernek